1
2017. november 6, Hétfő (19:00)
2
2017. november 8, Szerda (19:00)
3
2017. november 9, Csütörtök (19:00)
4
2017. november 11, Szombat - 2017. november 12, Vasárnap
5
2017. november 14, Kedd (19:00)
Friss hírek



rendezvények, előadások, kiállítások, mozi műsor, ifiház, csokonai színház, vojtina bábszínház
Ha vagyunk, legyünk! - Berecz 60.

Időpont: 2017. november 6, Hétfő (19:00)
Kategória: előadóest
Helyszin: Kölcsey Központ


60-adik születésnapomon szeretném felmutatni pályatársaim segítségével 35 éves színpadi és stúdiómunkámat tömörítve, egy estébe csomagolva, picit, ha lehet, magamat is meglepve. Zene, ének, tánc, vetített kép és mese fonódna össze, egymást erősítve, vallomásszerűen.
Berecz András

A Kossuth-díjas Berecz András az Ökrös, az Egyszólam és az Újstílus együttesek énekeseként tűnt fel, de mesemondóként éppoly számottevő, sőt talán még népszerűbb.
Ebből persze soha nem adódott vita, hiszen műsorait éppen az teszi feledhetetlenné, ahogyan összefonódik bennük dal, tánc és mese. Az első dalokat édesanyjától, Tanka Máriától, a híres kunhegyesi nótafától kapta, nem csoda, hogy különös szeretettel gondozza és adja őket tovább. Ezúttal, hatvanadik születésnapját ünnepelve idézi meg harmincöt éves pályafutását. Műsorát családi örökséggel, vagyis nagyapja, Tanka Gábor nótáival indítja, majd nagykunsági, dél-erdélyi, bihari, szatmári, gyimesi, gyergyói, mezőségi, csuvas, kalotaszegi dalok és táncok következnek. Természetesen megszólal a nagy mesélő is: mesél a meséről, az első hangszerről, a pisztrángfogás lehetetlenségéről, és elmondja Hazug Pista meséjét is a hosszú életről. És mindennek a tetejébe még képeket is vetít!

Közreműködők:
Berecz András – ének, mese | Vizeli Balázs, Mihó Attila, Gombai Tamás – hegedű | Vizeli Máté – brácsa | Bognár András – nagybőgő | Pénzes Géza – gordonka | Szabó Dániel – cimbalom | Dsupin Pál – furulya | Kádár Ignác – gardon | Demeter László – koboz | Navratil Andrea, Berecz Márton – ének
és a Fonó Táncegyüttes táncosai: ifj. Zsuráfszky Zoltán és Szabó Judit, Légár Dániel és Takács Veronika, valamint Bures Réka és Berecz István

Jegyek: 3 500 Ft, 2 900 Ft
Online jegyvásárlás kezelési költség nélkül: fonixinfo.jegy.hu

Kérjük Önöket, hogy a megvásárolt belépőjegyeket az előadás végéig minden esetben szíveskedjenek megőrizni!

A Debreceni Őszi Fesztivál további programjai




Berecz András a hagyományos dalolásról és másról
2014. január 17. a Magyar Művészeti Akadémia székfoglalóján
Antall István írása

„Egyedülálló jelenség Berecz András és egyedülálló a műfaj, amelyet a digitális írásbeliség korszakában újjáteremtett. Mégsem magányos harcos ő, hanem egy mozgalom rangos képviselője, egy olyan mozgalomé, amely sokakkal együtt őt is megfogta és megihlette. A táncházmozgalomhoz még elég lett volna a tánctudása, a tömegben el lehet tűnni, ám pillanatok alatt „kitűnt”, hogy azon éneklési mód, amely kilökte őt a Kodály Zoltán-féle kórus iskola összhangzatából, az a színpadon utánozhatatlan erővel szólal meg. Bizton állíthatjuk, hogy Sebestyén Márta stílusteremtő személyisége mellett ő az első férfi énekes, aki az archaikus éneklési mód hiteles, erős karakterű, kiemelkedő mestere. Csakhogy Berecz András már akkor a maga egyetemességében látta a népi műveltséget, annak szellemi örökségét, amikor először kapaszkodott föl a vonatra, hogy magához illő dalosoktól személyiségéhez illő dalokat gyűjtsön. Ez a gyűjtögető magatartás már a mozgalom indulásakor azt jelentette, hogy a mulandóságból az örökkévalóságba emelte át egy nomád nemzedék a meghatározó előadókkal együtt a magyar hagyományokat.
Berecz Andrást már ekkor sem csak az előadás módja izgatta, magát sem előadóművészként, interpretátorként látta, hanem kíváncsi emberként, alapos megfigyelőként, rendszerező elmeként. Ő már a kezdetektől nem dalokat gyűjtött, hanem magatartásformát. A mindennapi hagyományos paraszti élet dramaturgiájában a teremtő személyiségek titkai izgatták. Önértelmezés és önépítés volt ez, visszatalálás ahhoz a Tanka Gáborhoz, az anyai nagyapához, aki Kunhegyes valamennyi kocsmáját bejárva úgy vitte haza a dalokat, a frissen összeszedett tudás az éneklés mámorát, hogy azt éjnek évadján az ágyból kiköltött családjával is azonmód megosztotta. Az a természetes kíváncsiság, amely a tudósokat nevelő iskolák rendjében a szemeszterek során elfárad, Berecz András esetében mindig friss és nemhogy napra, de percre, másodpercre kész.

Így gyűjtőnk, az örök utazó olyan részletekre lett figyelmes, amelyet a legnagyobbak: Bartók, Kodály, Vikár, Lajtha a felfedezés műremekeire, variációira figyelve, nem vehettek észre. Berecz András a dalok megszólalásáig elvezető - minden előadó esetében egyedi - rítusok sajátosságaira lett figyelmes. Azt kellett észrevennie, hogy már forog a magnó, ám a nóta indítása előtt a megfelelő lelkiállapot létrejöttének szavait, gesztusait, szertartásrendjét rögzíti a gép. Innentől a személyiségjegyek finom részleteit, az emberi sorsokat, az éneket előhívó történeteket -köznapok és ünnepek, bánat és öröm nemzedékeken át rétegeződő háttér-anyagát is - a megszólaltatás részének, lényegének kellett tekintenie. Sorsszerű és ekképpen zseniális a szóbeli költői lelemény maga is: „Bú hozza, kedv hordozza…”
A Magon kőtt énekesek iskolája puha fedelű, első kiadását még nyomdafesték illatú friss állapotában adtam át Voigt Vilmosnak, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszéke akkori professzorának. Ő tucatnyi nyelven olvasó, beszélő, publikáló, alkata szerint igazi szobatudós, annak viszont nemzetközi hírű. Jellemző rá, hogy másnap hajnali hat órakor csörgette a stabil telefont. Egy éjszaka alatt falta föl a könyvet, és lakonikusan közölte, hogy olyan területet ismert meg, amelyet a tudomány eddig nem kutatott, teljesen feltáratlan, és e munkának különös hatása lehet a további kutatásokra. Mindemellett a tudomány módszertani eszköztárát is gazdagítja. Ott és akkor azonnal meghívta Berecz Andrást egy egyetemi hallgatók előtt tartandó előadásra. Mivel ennek az eseménynek magam is részese lehettem, ismét meg kellett tapasztalnom azt a rendkívüli igényességet, alaposságot, a szavak hangsúlyáig, a szóközök csendjéig átgondolt előadói magatartást, amit mi a színpad előtt mind közönségesen spontaneitásként élünk meg. És itt a szóbeliség és az írásbeliség eszmetörténeti szakadékához értünk, ahol Berecz András egy pillanatra sem szédült meg. Olyan természetességgel járja ő át ezeket az áthághatatlannak tűnő határokat, ahogyan az énekes és mesemondó előadó-művészete teljesen azonos a tudós gyűjtő kifogyhatatlan érdeklődésével, elemző és rendszerező figyelmével, a fotográfusként is objektív és precíz megfigyelővel, komponálóval, szerkesztővel, a mindenkit végtelen türelemmel meghallgató ember mentalitásával. Mi a színpad felől aligha láthatjuk át azt a költői tehetséget, amely töredékekből épít egyetemességet, a pillanatból rakja össze az örökkévalóságot.

1998 tájékán a magyar táncházmozgalom legtehetségesebb krónikásának, a fájdalmasan korán elveszített Bankó Andrásnak a betegágyához indultunk, az ő szólítására. Az intenzív osztály rácsai között, kikötve, eszméletlenül vergődött madárrá töredezett barátunk. Mégis hittük, hogy tudja, érzi, ott vagyunk vele. András odafele is varázsszavakat mormolt, mondatokat próbálgatott. Dolgozott, miközben az autóban beszélgettünk. Tudtam: csuvas testvérdicsérő sördalokat fordít, a tragikus, határon túli magyarság sorsát érintő népszavazás gyógyszereként. Rettegtem ettől, attól tartottam, hogy azt kell mondanom neki, minek csinálsz olyat, amihez nem értesz. Azonban az első töredékekből rá kellett jönnöm, hogy csak Weöres Sándorhoz hasonlítható, amit a műfordítás terén csinál. Dallamra, formára fordít, számtalan variációt ízlelgetve. Fájdalmas veszteségtudatunkkal, a halállal szembesülve a teremtő élet megtartó erejének lehettem részese. Utóbb ezt az érzést erősítette félelmetes stílusérzékét igazolva az, amikor Sinka István verseit illesztette vissza a költő szülőföldjének - mellesleg Arany János szűkebb pátriájának - népdalaira…”


A csodaember
Bp. 2015. dec. 7.
Népmese a Nemzeti Színházban? Egyetlen mesemondótól?  Egy teljes estén át?
Faragó Laura írása

Bizony, igen!
A népmese „kerek” mint egy alma; a lényegtelen részek letöredeznek róla, s csak az marad meg az emlékezetben, amelyhez közünk van. Amely bennünket, magunkat is megérint.
Berecz András mesemondó – talán jobb is, ha nem tudja, mire vállalkozott! – Láttam a holdat előttem… című estjét 2015 december ötödikén hallgathatta a nagyérdemű a Nemzetiben.
Védőháló nélkül – mint egy akrobata – egy szál hangon végiglavírozni a keskeny úton, végigvezetni a közönséget az előadó belső vízióin, díszletek, jelmezek nélkül; a mikrokozmoszt úgy bemutatni, hogy egyben a makrokozmosz végtelenségét is megcsodáljuk, ahhoz Berecz András szükségeltetik.
Aki így láttat, annak a természettel nagyon szoros kapcsolatban kell lennie; a hegyekkel, az erdő hangjaival, a kövekkel, a végtelen mezőkkel; az állatvilággal… s a mindezeket pásztoroló emberrel!
A szavak akusztikáját – mintegy fonográf-tölcsér – olyannyira felerősítette, hogy mi is hallottuk amint zengnek a kősziklák, süvöltenek az erdők, körülfognak a szirén-hangú szelek; szinte láttuk a holdat a hideg tisztáson, és leomlottak „Jerikó falai” az ember körül!

Meséi úgy gyönyörködtetnek, hogy nem magyaráznak. S mintha Nagy László intelmét „műveld a csodát, ne magyarázd!”, meg is toldotta volna egy lépéssel: a humorral!  Úgy tart tükröt elénk, hogy ha belenézünk, ne nagyon fájjon: mert mégiscsak szeretni való, de „szánandó jószág” vagyunk!
Meséivel gondolkodtat, moralizál, keresi az igazságot. A mesék hallatán három út felé is indulhatunk, a választás szabadsága a miénk. Az Ember szabadsága tükröződik bennük; emberi töprengéseink, amelyek csak a magányban kapnak felhangot – és itt az est törékenysége! Hangosakat kacagunk a hallgatóság összeforrott közösségében, s közben elindulunk azon a belső úton, amelyben önmagunkat próbáljuk megkeresni; hogy a lelkünk ne legyen olyan egyedül!
Berecz András meséi hallatán József Attila sorai jutottak eszembe: „Négykézláb másztam. Álló Istenem / lenézett rám és nem emelt föl engem. / Ez a szabadság adta értenem, / hogy lesz még erő lábraállni, bennem.

Kezdetben vala az „ige” – mondja a Szentírás, s ezt műveli Berecz András. Akinek estjén mi is dalra fakadtunk: szolid, finom dallamvezetéssel pillanatok alatt megtanította énekelni a közönségét.
Üzenetét sikerült a hallgatóságának átadnia: vigyázzatok, és csak azután örüljetek!
A mesemondó egy énekelt Zsoltárral fejezte be műsorát, „Mikor a Siont az Isten / Fogságból kihozá híven, / Úgy mentünk, mint egy álomban, / Víg nevetés volt szájunkban.  / Dicsekedtünk a mi nyelvünkkel,  / És énekeltünk nagy örömmel.” (126. Zs.)
 



2017 Október
Ke
Sze
Csü
Szo
Vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Datum: 2017.10.19
Kezdés: 2017. október 10, Kedd
Vége: 2017. november 9, Csütörtök

Kulturális programajánló: